Járványügyi intézkedések a Gyermekek Házában

Az intézkedési tervet 32/2022 (III. 04.) határozat alapján módosítottuk, aktualizáltuk. A módosítást a javuló járványhelyzet tette lehetővé.

Ennek értelmében:

  • Az intézmény zárt tereiben – közösségi terekben, folyosókon, tantermekben, öltözőkben – a kötelező maszkviselést eltöröltük. Aki szeretné, változatlanul viselhet maszkot.
  • Iskolába érkezéskor szükséges a kezek fertőtlenítése.
  • Szülők korlátozás nélkül léphetnek be az az intézménybe. A fertőzésveszély csökkentése érdekében azonban kérjük, hogy az intézményben való tartózkodás alatt, az intézmény közös tereiben viseljenek maszkot.

Változatlanul igyekszünk mindent megtenni, hogy minimálisra csökkentsük a vírus terjedését az iskolában. 

Amire a pedagógusok, az intézmény dolgozói figyelnek:

  • Biztosítunk minden osztály számára szappant, fertőtlenítőszert.
  • Kizárólag papírtörölközőt használunk.
  • Kiemelt figyelmet fordítunk a szellőztetésre, a termek, eszközök napközbeni fertőtlenítésére.
  • Minden osztályban légtisztító gépet helyeztünk el.
  • Figyelünk a közösségi terek, mellékhelységek folyamatos tisztántartására, fertőtlenítésére.
  • Kiemelt figyelmet fordítunk a higiéniás szabályok betartására. Rendszeresen egyeztetjük a higiéniás teendőket a gyerekekkel.
  • Ha a tanuló, a pedagógus Covid tesztje pozitív, értesítjük a Tankerületet, a Nemzeti Népegészségügyi Központot, valamint a pozitív teszt meglétéről tájékoztatjuk az érintett osztályok szüleit.

Kérjük a szülőket

  • Tartsák be, és gyermekeikkel is tartassák be járványhelyzettel kapcsolatos aktuális előírásokat.
  • A gyerekeknél mindig legyen kézfertőtlenítő, és saját kulacsot használjanak.
  • Jelezzék az osztályfőnököknek/patrónusoknak, ha egy háztartásban élő családtagjuk Covid tesztje pozitív lett.
  • Csak teljesen egészséges gyerekek jöjjenek iskolába! A legkisebb gyanús jel esetén tartsák gyermeküket otthon.

2022. március 07.