Montay Bea

tanító, gyógypedagógus

Valamikor régen, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógia Tanárképző Főiskolán végeztem. Vonzott a tanítás, de még inkább a gyerekekkel való együttlét, a világ közös felfedezése és az alkotás öröme. Szerencsém volt, mert megtapasztalhattam és azóta is, nap mint nap átélhetem, hogy ez együtt, „egybe gyúrva” is lehetséges. Színtere pedig a a Gyermekek Háza. A hely 1993 óta második otthonom, ahol annyi izgalmas kihívással, feladattal találkoztam, és ahol annyi öröm ért. Nehézség is biztosan volt, de azt a következő öröm rendre elhomályosította.

Alsó tagozaton osztálytanítóként, drámapedagógusként tevékenykedem, ezen kívül gyógypedagógusi végzettségemnek megfelelően egyéni órákat is tartok.

Tanítványaimtól nagyon sokat kaptam, kapok, ők inspirálnak újabb és újabb dolgokra, töltenek fel pozitív energiával és tartanak fiatalon. Nagyon jó megélni, hogy örömmel jönnek iskolába, derűsen és bátran vannak jelen, mernek próbálkozni és hibázni is. Imádok együtt bolondozni, neveti velük. Jó látni a fejlődésüket és azt, mivé lesznek!

Nagy öröm az is, hogy egy remek pedagógus csapatnak lehetek a tagja, és valóban meg tudjuk valósítani, hogy iskolánk elfogadó és befogadó, támogató környezet legyen. Szeretek együtt lenni, együtt gondolkodni a kollégáimmal, közösen álmodni és azt megvalósítani.

 

kapcsolat: bea@gyermekekhaza.hu