A Gyermekek Háza néhány általános iskolás, valamint gimnazista diákjának – akik korábban eredményesen szerepeltek környezetvédelmi versenyeken – lehetősége adódott részt venni egy igazán érdekes projektben. A Puerco vállalat egyik programjának keretein belül megismerkedhettünk egy Ghánából érkezett delegációval, valamint Maame-val, az ország Gyermek Közegészségügyi Diplomatájával.
A találkozó célja lényegében egymás helyzetének megismerése, a környezetszennyezésből adódó problémák feltárása, ezután pedig a közös ötletelés, gondolkodás volt.
A ghánai csoportot az iskolánkban fogadtuk, érkezésük után hamar elkezdődött a beszélgetés. Már a diskurzus kezdetén kialakult egy igazán inspiráló légkör, számos új koncepcióval, elképzeléssel ismerkedhettünk meg a beszámolók alatt. Érdekes volt egy, a miénktől gyökeresen különböző, ám valahogy mégis hasonló perspektívát megismerni. Úgy érzem az ehhez hasonló párbeszédekből, interakciókból születhetnek a legcsodálatosabb ötletek.
Maame és csapata velünk töltötték a következő napot is: a projekt fő témái a vízszennyezés, a vízhiány, valamint a vízzel való tudatos gazdálkodás voltak, így aznap a Dél-pesti Szennyvíztisztító Telepet látogattuk meg.
Összességében biztosan elmondhatjuk, hogy amellett, hogy rendkívül érdekes és gondolatébresztő, elképesztően hiánypótló is volt ez a két nap. Fontos lenne, hogy minél több teret kapjanak a klímavédelemről szóló párbeszédek, hiszen közösen, több nézőpontból megközelítve a témát születnek a legkiválóbb ötletek.
A találkozón, a kerekasztal-beszélgetésen és a víztisztító-telepen készült képeket itt tudják megtekinteni.
A találkozóról bővebb cikket itt olvashatnak.
Köszönjük a felkészítő pedagógusnak, Bagyura Bettinának, a lehetőséget és a szervezést Fenyvesi Anikónak és a Pureco Kft.-nek.
A képek szerzői joga a Pureco céget illetik.